GASTROKULTURA

2021. szeptember 10.

Első műhelymunka

A Gasztrokulturális örökségi helyszínek az NSKI és SACHER PT célterületein elnevezésű Interreg projekt részeként került sor arra a műhelymunkára Zselízen, mely a „Csokoládéba öntött isteni adomány” nevet viselte. A műhelymunkára magától értetődő módon a legilletékesebb helyen a zselízi Sacher-házban került sor, hiszen a Sacher torta megalkotója, a világhírű cukrász hajdan ebben a házban élt családjával két éven keresztül, amikor az Esterházy család szolgálatában állt.

Ezt a gastrokulturális örökségi helyszínt és ide kötődő kultuszt hivatott döntő részt feldolgozni a határon átívelő projekt, melynek részeként több tanulmány is elkészült a témáról. A zselízi vonatkozású anyagot két helyi történész, Kepka Márk és Csonka Ákos prezentálta a műhelymunka során. Ahogy elhangzott a 84 oldalas szakmai anyagba igyekeztek feldolgozni minden olyan dolgot, ami a témát érintően fontos lehet. Ebből kifolyólag a forráskutatásokra alapozott összegzés tartalmazza a Sacher család életpályáját, munkásságát, fontosabb állomásait. Kiemelten foglalkozik a zselízi kötődésekkel, ugyanakkor bemutatja mindazt a gasztrokultúrát, ami bármilyen módon kapcsolódik a tématerülethez. Mint elhangzott, külön érdekessége a történetnek, hogy nem csak a Sacher-tortának vannak kapcsolatai a Garam menti kisvárossal, de az Esterházy-tortának is, sőt tekintettel, hogy ugyanazon időszakban a világhírű zeneszerző, Franz Schubert is tartózkodott Zselízen, így róla elnevezett torta is kapható.

Eddig a témát illetően ez a legátfogóbb, legszakszerűbb és legaprólékosabb anyag, ami elkészült. Örülünk, hogy a projekt lehetővé tette ennek létrejöttét és általa egy igényes szakmai anyaggal gazdagodott régiónk. A két történész mellett Javorka Ildikó tartott előadást annak vonatkozásában, hogy miként kapcsolódik a Sacher-kultusz és gasztrokulturális örökség Franz Schubert zeneköltői munkásságához és Zselízhez.

Csenger Tibor ezúttal nem Nyitra megyei alelnök minőségében vett részt a rendezvényen, hanem, mint a Sacher-ház építésének egyik mozgatórugója, aki előadásában felvázolta a történelmi épület építéstörténetét, illetve bemutatta a most elkészült boltíves pincehelyiséget, melyet Potápi Árpáddal a magyar kormány nemzetpolitikáért felelős államtitkárával adtak át a rendezvény keretén belül.

Végül egy gasztrokultúrális bemutatóval és ízutazással fejeződött be a szakmai rendezvény, melyen a résztvevők megkóstolhatták a Sacher-, az Esterházy- és a Schubert-tortákat a helybéli Páldi Cukrászda prezentálásában, illetve a régió legkiválóbb borait a Palik
Pincészet bemutatásában.

Fényképek a rendezvényről

Gastrokultura Projekt
Gastrokultura Projekt - SK

kapcsolat

E-mail: sacherhouse@sacherhouse.com
Kepka Márk, elnök: +421 907 110 926
Csonka Ákos, média: +421 917 390 806

CÍMÜNK

Sacher Ház
Schubertova 229/26,
SK-93701 Želiezovce,
Szlovákia