A Sacher Ház

Ismerje meg a ház történetét

A kezdetek

„Ebben a házban élt Esterházy Rozina grófnő főszakácsa, Franz Sacher, feleségével (szül.) Veininger Rózival.
Fia, Eduard Sacher ebben a házban született 1843. február 8-án. Ő alapította meg a bécsi Sacher Hotelt.”

Ezt a minden lényeges információt összefoglaló német nyelvű emléktáblát a grófi család leszármazottai helyezték el a ház falán a 20. század elején. Esterházy János Károly gróf 1834-ben bekövetkezett halála után felesége, Esterházy (született Festetich) Rozina úgy döntött, hogy három gyermekével a zajos császári fővárosból immár huzamosabb időre is Zselízre teszik át lakhelyüket, amelyet eddig csak nyári laknak használták. A grófnőn 1841-ben uralkodott el a Bécs iránti nosztalgia, így elhatározta, hogy legalább a konyhájában felidézi azt. Ezért hívta Felső-Magyarországra az akkor húszas éveinek közepén járó Franz Sacher főszakácsot (a róla elnevezett közismert torta megalkotóját) feleségével, Veininger Rózival együtt. A kastély közvetlen szomszédságában álló ház lett az ideiglenes otthonuk. Egy évvel később, 1843. február 8-án ebben a házban látta meg a napvilágot fiuk, Eduard, aki később Bécsben megalapította a máig világszínvonalú Hotel Sacher-t. Innen ered a máig használt (Sacherhaus) Sacher Ház elnevezés.

Sacherék távozása után az Esterházy család leszármazottai örökölték a zselízi uradalmat, kastélyt és vele együtt a Sacher-házat is. Az új tulajdonosok, a Breunner grófi család tagjai továbbra is előszeretettel tartózkodtak itt. A 20. század 30-as éveiben az özvegy és gyermektelen Ernestina Coudenhove-Breunner grófnő unokaöccsét, Karl Auersperg herceget bízta meg a zselízi uradalom kezelésével. A zselíziek által csak ,,princ Karcsinak” hívott herceg népes családjával együtt költözött városunkba. Hitvese, Meráni Henrietta és hat gyermeke (Karl, Heinrich, Lóri, Nesti, Johanna és Aglaé) társaságában érkezett Zselízre. Mivel érkezésükkel a kastély túlzsúfolttá vált, ezért a hercegi család átköltözött a szomszédos Sacher-házba. Családi fotók sokasága ábrázolja őket a ház udvarán, teraszán. A hercegi pár hetedik gyermeke, Marianna is itt Zselízen látta meg a napvilágot (ugyan nem a Sacher Házban, hanem a park másik felén álló, azóta elpusztult intézői lakban).

A hercegi család zselízi éveit a második világháború kirobbanása zavarta meg. A háború utolsó hónapjaiban helyi ingóságaik nagy részét hátrahagyva menekülniük kellett. Távozásukat követően a kastélyhoz hasonlóan a Sacher-ház is vandalizmus és fosztogatás áldozatává vált.

A háborút követően az Állami Birtok tulajdonába került ingatlan állaga fokozatosan romlott, állapotával párhuzamosan helytörténeti jelentőségét is teljesen elhanyagolták. A rendszerváltás éveire szinte romhalmazzá vált épületet végül a Csemadok helyi alapszervezete vásárolta meg. Az új tulajdonosok a jobb sorsra érdemes ingatlan egy részét lebontották, a megmaradt torzóját felújították, átépítették és egy sokáig befejezetlen új szárnnyal toldották meg. 2003-ban a Csemadok a Rákóczi Baráti Társasággal közösen új Sacher-emléktáblát leplezett le.

Napjainkban

A 2010-es évektől kezdődően a ház új virágzását éli. A megújuló Csemadok Alapszervezetének köszönhetően társadalmi megmozdulás keretein belül (téglajegyek árusítása révén) sikerült befejezni és egy külső terasszal bővíteni az új szárnyat. Ez az új közöségi tér számtalan lehetőséget kínál. Rendezvények sokaságának- konferenciáknak, kiállításoknak, koncerteknek és fesztiváloknak ad új otthont a ház.
A 2016-os évben itt alakult meg a Sacher Polgári Társulás, amely néhány helyi értelmiségi kezdeményezése az eddig mellőzött Sacher-kultusz ismételt felvirágoztatására. A Csemadokkal szorosan együttműködő Társulás munkássága révén folyamatosan megújulnak a Sacher Ház külső és belső terei. A terasz vörös mészkő borítást kapott, megújult a ház fűtési rendszere. 2019 decemberétől az eredeti szárny belső tere is megújult, megnyílt a Sacher-terem, amely állandó kiállító teremként és kisebb rendezvény központként szolgál majd. A bécsi Hotel Sachernek köszönhetően eredeti századfordulós bútorok és világítótestek érkeztek Zselízre. Terveink szerint megújul majd az udvar és a ház alatt található pince is.

Társulásunk Sacher-tortasütő versenyt, állandó és időszakos kiállításokat, helytörténeti előadásokat és egyéb népszerűsítő rendezvényeket szervez, nemzetközi projektekbe kapcsolódik be.

A Sacher-örökség tovább él.

kapcsolat

E-mail: sacherhouse@sacherhouse.com
Kepka Márk, elnök: +421 907 110 926
Csonka Ákos, média: +421 917 390 806

CÍMÜNK

Sacher Ház
Schubertova 229/26,
SK-93701 Želiezovce,
Szlovákia